Kövér László szerint egyre inkább individualizált társadalommá kezdünk válni, és ennek oka az is, hogy a harminc évvel ezelőtti rendszerváltáskor nem születtek meg azok az alapértékek, amelyekben mindenki egyetértett volna. Az Országgyűlés elnöke, a Fidesz alapítója hétfő este az M5 csatorna Ez itt a kérdés című műsorában arról is beszélt, hogy a mentalitásuk harminc év múltán is megmaradt, a pártja megalakulásakor meglévő bátorságukat nem vesztették el.
Kövér László azt mondta, „közösségként nem vagyunk képesek magunkat megfogalmazni mint nemzet”, egy megosztott közösség vagyunk, vagy egyre inkább – és ezen sokan dolgoznak kül- és belföldön egyaránt – egy individualizált társadalommá kezdünk válni, amelyben senki nem tartozik felelősséggel semmiért, önmagáért sem, nemhogy másokért, vagy a közösségért. Abban, hogy ez így van, vagy legalábbis ennek a veszélye kézzelfoghatóan fennáll, benne van az, hogy harminc évvel ezelőtt nem fogalmaztuk meg azokat az alapértékeket, azt a közös elvi erkölcsi alapot, amiben mindannyian egyetértettünk volna – mutatott rá.
A kérdés kapcsán, hogy mi maradt itt a Kádár-rendszerből, Kövér László arról beszélt, saját demokratikus államunkhoz való viszonyunk „nem sokban különbözik attól”, mint ahogyan viszonyultunk a Kádár-rendszer utolsó másfél-két évtizedében az akkori elnyomó diktatúrához. Tehát gátlás nélkül kihasználjuk a kiskapukat, kijátsszuk a szabályokat, ha lehetséges. Nem érezzük úgy, hogy ez az állam, ez a rendszer ez a miénk, hiszen szabadon választhatunk négy évenként, tehát mi határozzuk meg, hogy kit választunk a „saját fejünk fölé” – mondta. Kövér László úgy fogalmazott, hogy „a reflexekben, a gondolkodásmódban lévő rendszert (...) sajnos továbbvittük, és ennek (...) mind a mai napig nyögi a súlyát a magyar társadalom”.
A Fidesz mindig elmegy a végsőkig
A műsorban a kormánypárti politikust kérdezték a Fiatal Demokraták Szövetségének megalakulásáról. Elmondta: nem akartak se többet, se kevesebbet, mint hogy létrejöjjön a Kommunista Ifjúsági Szövetség mellett egy alternatíva. Arra akarták a figyelmet felhívni, hogy a magyar jogrendszer megengedi párt létrehozását. Kövér László kiemelte, leszűrték a lengyel eseményekből és a történelmi előzményekből, 1956-ból és 1968-ból, hogy „mindig addig kell elmenni, míg falba nem ütközünk”. A „történelmi időkapuk”, amelyek nyíltak 1945 után egyszer-kétszer, egy idő után bezárulnak, és „ha nem megyünk el addig amíg lehetett volna, akkor utána szemrehányást kell magunknak tenni, hogy miért nem használtuk ki a lehetőségeket” – tette hozzá.